Dósa K. László

Végül én is bemutatkozom, Dósa K. László az egyesület elnöke vagyok.

Az egyesület tagjainak többségéhez hasonlóan, én is tősgyökeres cserépi lakos vagyok.

A civil életben egyéni vállalkozóként dolgozom.  Génjeimnek köszönhetően a bort mindig is szerettem. A borászkodással komolyabban, /de csak amatőr szinten/ az 1990-es évek elején kezdtem el foglalkozni. 1993-ban telepítettem az első vegyes ültetvényemet, amit 2002-ben követett már egy komolyabb Cabernet Sauvignon telepítés. A két ültetvényen így, kb. 2100 tőke szőlővel gazdálkodom. A szőlő és a bor iránti szeretetemet valószínűleg apai nagyapámtól örököltem, aki, mint sok cserépi ember szőlőműveléssel is foglalkozott. Remélem ezt az örökséget fiam számára is át tudom adni. A 2000-es évek elején Cserépfaluban egyre többen telepítettek szőlőt és innen jött a gondolat, hogy a lelkes bort szerető és bort készítő embereket össze kellene fogni egy egyesületbe. Először 2005-ben alakítottunk egy bor klubot, de az nem járt sikerrel. Utána azonban 2011.június 15-én megalakítottuk a mai napon is működő egyesületünket. Ennek az egyesületnek, mint az egyik leglelkesebb kezdeményezője én lettem az elnöke.

 

Vélemény, hozzászólás?