Mizser Lajos , 1950 dec. 21.én születt Cserépfaluban és itt is élt egész gyermekkorában.
Már gyermekként sok kötődése volt a borospincékhez. A cserépi régi pincék nagy részét ugyanis nagyapja ásta. Ő is sokat segédkezett neki, itt kapta becenevét a Csillés-t is. Egy pinceásás során nevezete el a tulajdonos. Ebben az időben még nem igen volt borivó és bort kedvelő fiatalember. A szőlőhöz borhoz való kapcsolódása ugyanis nősülése után, apósa hatására kezdődött. Ő ismertette meg vele a bor csinját-binját. Először saját ültetést telepített, ezt művelgette, dolgozta fel. 1986-ban Egerbe költözött a családjával. Itt is szőlőt bérelt (Cabernet-Sauvignon-t), amit munka után már hobbyként művelgetett. Rájött, a vörösbor nem csak jóízű, hanem az egészségre gyakorolt hatása sem elhanyagolható. Majd a cserépi Berezd tetőn levő Leányka telepítést a TSZ. visszaadta a tulajdonosoknak. Így nekik is jutott 4000m2. A kor előre haladtával az már túl sok munkát és energiát igényelt. Az egri szőlő művelését abbahagyta, mai napig a leánykát és a saját telepítésű szőlőjét művelgeti. Így, és ezért lettem az Ősi Bortermelő Családból Származó Amatőr Borászok Első Cserépi Egyesületének oszlopos tagja.