Cserépfalu szülöttje Nagy Gábor is, akár csak egyesületünk többi tagja, ám kicsivel több, mint negyed évszázada Szentistvánra nősült és családjával most is ott él.
A borászaton kívül kamaszkora óta rajong a repülésért és a fizikáért, ezért nem véletlen, hogy a nyíregyházi főiskola repülőgép vezető – és mezőgazdasági – gépész üzemmérnöki szakján szerzett diplomát. Jelenleg művezető a Magyar Aszfalt Kft-nél. A gyerekkorunk óta tartó barátságon kívül komasági viszonyban is állunk.
Akárcsak a bor elfogyasztásába, úgy a családi borkészítésbe is már fiatalon be volt fogva bátyjaival együtt. Ahogy telt az idő a szőlő művelése hobbijává alakult. Fiatalon a bogácsi Tsz szervezésében létrehozott szakcsoport tagja is volt. Édesapja szőlőjét 1989-ben telepítette újjá zenit és zweigelt szőlőfajtákkal a Nyomó hegyen, ahová most saját családjával jár szőlőt gondozni. Időközben pincét is örökölt, amit pár éve bővített ki, hogy még több, jó cserépi borral teli hordó férhessen el a pincéjében. Jelenleg 50-50 % -ban vörös és fehér borok előállításával foglalkozik amatőr szinten.